Az első utazás

Megismerkedésünk után, lehetőséget kaptunk az első adandó tanszünetben, hogy ne csak itthon találkozzunk, hanem ki is utazzunk megismerni az ők országukat, otthonukat. Nagyon furcsa volt, féltem is az újtól, de valahol bíztam bennük, hisz amit sugároztak felém, az biztonsággal töltött el. Kérték, hogy tanuljak meg a nyelvükön két mondatot, ez a két mondat a következő volt: „éhes vagyok, szomjas vagyok”. Izgatottan vártuk a nagy utazást, hisz hosszú út és egy ismeretlen új világ várt ránk. Odaérkezésünkkor nagyot csodálkoztunk.  Kívülről egy átlagos ház, de viszont bent tele szobákkal. A házba beérve gyermekzaj fogadott, de mégis olyan nyugodt volt az egész. Már pontosan nem tudom, hogy mennyi időt töltöttünk el ott, de nagyon jól éreztem magam. A gyerekek is befogadtak, játszottak velünk. Csodálatos volt az az időszak. Az ott tartozódásunk vége vele mégis volt egy törés. A hét gyermekük mellett mi ketten voltunk még, és valami történt, valamiért megsértődött a másik lánynál, hisz fogta magát és „elindult a nagyvilágba”, az ismeretlenbe. Sokáig kerestük, mire megtaláltuk. Tudtam, hogy baj van és ez nem jó. Szinte tudtam, hogy ez azzal jár, hogy többet nem jöhetünk. A sors végül úgy akarta, hogy én mehetek továbbra is, csak a másik lány nem. Felnőtt fejjel ez természetes, hogy nem vállalták be Mamáék, hisz nekik még ott van hét gyerek, és mindenkire figyelniük kell.