A napok teltek, iskolába jártunk. Megszoktam a helyem. Sokszor volt honvágyam. Az idő múlásával lehetőséget kaptunk, hogy visszatérjünk arra a helyre ahol felcseperedtünk. Boldogság töltött el. Láthatom az Anyukámat, Apukámat, a kis községet, ahová születtem. Oda kötött minden emlékem. Igaz csak pár órára térhettünk vissza, de nagyon jó volt. Izgatottan vártam, hogy mikor érünk oda. Az idő múlásával már nem csak 1-2 órára térhettünk vissza, hanem egy-egy hétvégére, tanszünetben akár egy hétre is. Újra átélhettem azokat a csodás pillanatokat…. Játék a szomszéd lánnyal, kimenni a határba Apuval kamillát szedni, vagy lucernát kaszálni. Ezek voltak az én boldog pillanataim. Újra szöcskét fogni és üvegbe zárni, bújócskázni, fogócskázni, menni a boltba, tejport venni. Persze nem feledem a játékos pillanatokat az „új otthonunkban”, a többi gyerek társaságában. Az iskolába való menetelt, mely néha-néha igen elhúzódott. Tudtuk, hogy görbe utakon fogunk menni, ezért hamar el is indultunk. Rengetek új embert ismertem meg itt, rengetek új élményekkel gazdagodtam is, hol negatív, hol pozitív élményekkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése