Megcsinálom

Egy szép nyári napon, mikor aup és a bátyám elmentek biciklivel a másik városba, oda álltam Anyu elé és mondtam neki, hogy mire apuék haza érnek, megtanulok biciklizni, és eléjük tekerek a határba. Nem gondoltam volna akkor, hogy nem is olyan könnyű megtanulni biciklizni. Emlékeim szerint ez volt az első alkalom, mikor küzdöttem. Küzdöttem a félelemmel, a  biciklivel és persze önmagammal is. Anyu ezt végig nézte, szinte már sírva kért, hogy hagyjam abba, mert vérzik a kezem, a lábam, tiszta folt vagyok. Mégis ott volt bennem a bizonyítási vágy, hogy igen, meg tudom csinálni! Máskor a fájdalomtól már sírtam volna, ezen  a napon viszsont nem. Egy cél lebegett előttem! Megmutatni, hogy én is képes vagyok bármire. Az idő nekem kedvezett, mert csak késő délután pillantottam meg őket a messzeségbe. Bár még bizonytalan voltam, de vérző és foltos kézzel, lábbal nagy boldogsággal tekertem eléjük. Persze ők erről nem tudtak, így nagy meglepetés volt számukra. Dícséretben, elismerésben nem  volt hiány, nagyon büszkék voltak rám és persze én is magamra, hogy igen, megcsináltam, bebizonyítottam, hogy én is el tudom érni a céljaimat, amit kitűzök magam elé. Sokszor, mikor egy újabb célt kitűzök, ez van előttem. Minden lehetséges, csak bízni kell magunkban és kitartani a céljaink mellett.