Sokszor, ha az emberrel valami rossz történik, általában azt mondja, hogy „ennél rosszabb nincs a világon”. Én is mondtam már ezt párszor, de ha belegondolok, akkor talán mégis a legrosszabb az éhezés volt. Nagyon nehéz úgy eltartani a családot, ha nem tudja az ember, hogy holnap mit is esznek, és miből teremti azt elő. Sokszor nélkülöztünk, de azért valami megoldást mindig talált Anyu. Azon a bizonyos napon is úgy volt. Meleg, napos idő volt, mi, mint mindig játszottunk a kertben, mentünk szomszédolni, Anyu pedig tette a dolgát a ház körül. Mi gyerekek nem foglalkoztunk semmivel, tudtuk, hogy Anyu gondoskodik rólunk, időben étel lesz az asztalon. Ezen a napon nem így volt. Konkrétan nem tudom, hogy mi történhetett, de így felnőtt fejjel úgy gondolom, hogy hónap eleje volt és a családunk pénz nélkül maradt. Délután egyszer csak arra eszméltem, hogy fekszek az ágyon és remegek, pánikba estem, hogy mi fog velem történni. Anyu, mint mindig aggódott értem. A helyzetem csak egyre jobban romlott, csak remegtem az összes erőm elhagyott, miközben Anyu nyugtatott, hogy mindjárt eszünk. Bíztam benne, tudtam, hogy nem hagy cserben. Így is volt, hamarosan ettünk és minden a régi volt. Nem tudhatom, hogy akkor mi játszódott le Anyuban, de azt tudom, hogy soha nem hagyta volna, hogy baj történjen, ahogy ezen a napon sem, csak idő kellett neki ahhoz, hogy megteremtse számunkra a napi betevőt. Minden tiszteletem az övé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése