Szétszakadás

A blogom elején már említettem, hogy nagy család vagyunk. A családunk nem lehetett kezdetektől fogva egy egész család. Szüleim előző házasságukból hoztak 3 féltestvért. A három féltestvérből egy nevelkedett velünk, valamint a közös gyermekek  közül  az egyik nővérem sem élt velünk. A mai napig nem tudom a pontos okát, amiért nekik otthonba kellett menniük. Állítólag  miután kiderült, hogy a nővérem  sérült születésekor, ezért Apu lemondott róla. Számomra ez már örök titok marad. Elsős voltam, mikor jött a következő csapás. A bátyám, aki a féltestvérem, úgy döntött, hogy kéri az állami gondozásba vételét. Azon a napon, mikor bekerült, Anyuval nem tudtuk, hogy hogyan fogjuk ezt Apunak elmondani. Sokáig  töprengtünk, aztán este, mikor ő haza ért a munkából, azt mondtuk neki, hogy kiment a wc-re. Persze tudtuk, hogy ez egy átmeneti megoldás, fél óra elteltével gyanús lesz neki. Mivel  nagyon féltünk a reakciójától, ezért Anyu mondta neki, hogy nem tudja, hogy hol van, nem jött haza. Másnap mikor tudtuk, hogy a végtelenig nem tudjuk húzni, elmondtuk Apunak, hogy a fia úgy döntött, hogy kéri az állami gondozásba való helyezését, melyet el is fogadtak a tanácsházán. Miután ezt megtudta, tombolni kezdett, mely persze érthető is egy Apa számára, de mivel tudta, hogy nem tud mit tenni, az idő múlásával beletörődött. Nehéz korszak volt ez számunkra, a bátyánk, aki óvott bennünket, aki kísért az iskolába, nem lesz mellettünk.